Kapcsolat

Cím:
H-9730 Kőszeg, Alsó körút 62.B/3.
Telefon:
+36703749249
E-mail:
csenar.marton@gmail.com
Közösségi média


Hohe Wand haladó klettersteig

A nyugati határszélhez közel eső hegyvonulat a Hohe Wand számos sportolási lehetőséget kínál, többek között a sziklamászóknak egy paradicsom, de a klettersteiget (via-ferrata) kedvelőknek is akad kedvére való könyebb és nehezebb útvonal is.

 

Egész éves programnak, sőt őszi kiváló túrának ajánlom az általam kedvelt programot, ami akár három vasalt utas mászást is jelenthet.

 

Korai indulással tervezzük a turnénkat, így akár a hétvégi falon való tömörüléseket, dugókat és ezáltal az objektív veszélyforrásokat is el tudjuk kerülni. Nagyon fontos, hogy körültekintőek legyünk az ilyen népszerű helyeken, az akár tapasztalatlan mászók nem csak magukra hanem ránk is veszélyesek lehetnek.

 

A mi kis túránk a Seiser Toni egykoron üzemelt, ám most zárva tartó panziótól indul.

Első mászásnak a Gebirgsvereinsteig C-D nehézségű útját választjuk, így az ezen a falon megtalálható hosszabb lélegzetvételű vasalt úttal kezdhetünk. Az útvonal könyebb felszökéssel indul, majd a “sárga-fal” már vertikális kihívásokat is tartogat számunkra. Itt megízlelhetjük, milyen is amikor csak a szellők járnak a lábunk alatt. az út közepén egy kb. 10 méteres függőhíddal is találkozunk, ami bizony Gyugyu elmondása szerint, olyan “…mint ha valaki húzná ezt a sodronyt balra…” , így egy kicsit izgalmasabb az átkelés. A kiszálló előtt még felszökkenünk egy a létrán, ami a meredély fölött magasodik, így a létrafokokon átnézve a mélységbe tekinthetünk…izgalmas. A mászás egészen a Hohe Wand fennsíkra érkezik, ahonnan a Habsburghaus-t érjük el 10 perces sétával, ahol gyönyőrű panorámában ihatjuk a frissítő bambinkat.

 

A frissítő és a tízórait követően nekivágunk a Wildenauersteig izgalmas “kéményes-kampós” útvonalának. Ez az út arról híres, hogy a sodronyt csak mutatóban rakták a falra, mindössze kb. 20m sodronnyal találkozunk az egész mászás során. Csak a vaskampók, a puszta szikla, Te és a kémény kimászás vagytok…ajánlom minden extrém kihívást kedvelő vasaltutas mászónak. A beszállónál egy új tábla jelzi a “Direkt aufstieg” - direkt felmászást. Kampóból kampóba tudunk akasztani, de néhol át sem ér a még leghosszabb klettersteig heveder sem, így egy segédkötél jó szolgálatot tesz, ha a csapatban van bizonytalan mászó, hisz a beszálló kampói és minimál sodronya után van egy kis 2 / 2- os mászós szakasz is. A fal beíró könyvét a kémény kürtő bemászása előtt találjuk. A kémény egy kb 15m-es felszökés a félhomályban. A kimászás hátizsákkal nehézkes, így azt vagy ki kell adni az előttünk mászóknak, vagy pusztán hagyjuk fent a hüttében, hisz úgy is oda érünk vissza. A kéményből való kimászást követően, van még kb. 20 méter szintünk és már újra a fennsíkon találjuk magunkat, irány a hütte.

 

Déli órákban, ha ügyesek vagyunk, kettő mászással mögöttünk már újra a hütténél lehetünk. Újabb frissítés és szusszanás után a lejutást megtoldjuk a hütte alatti kis gyakorló fallal, ami egy B-s mászást takar. Itt levezethetünk, de másokkal pedig itt kezdhetjük a mászás alapjait… itt már érezni lehet, hogy a Hohe Wand mindenki számára nyújt finomságokat… A gyakorló mászás elágazik vissza a hüttéhez egy enyhén meredek felszökéssel, vagy egyenesen tovább haladva becsatlakozhatunk a leereszkedés útvonalába, ami kb. 30-40 perc alatt visszajuttat az autónkhoz.

 

Tipp: ha van a csapatban rutintalanabb mászó, a Wildenauer útvonalra mindenképp vigyünk segéd-mászó kötelet, de tudjuk is használni, ne csak mutatóban legyen!

Hohe Wand haladó klettersteig + 5

Vissza az előző oldalra!
- Magyar